Amikor már kinőtt a hajam kicsit és éppen kezdett nem látszódni, hogy beteg voltam, akkor jött az erős késztetés arra, hogy megnézzem a rákosságom mélységeit is.
Segítőként plusz figyelmem van magamra, magammal dolgozom, a lelkemmel, érzékenységemmel. Az ügyfeleimnek is ezt tanítom, mutatom: tudd, hogy mi van veled! Találd meg a középpontod és ha már elindultál felé, az is nagyszerű. Onnan könnyebb létezni.
Tehát éreztem, hogy valami nincs a helyén, elmentem hát onkopszichológushoz, aki feltette nekem a kérdést. Mire jó....? Hát, jónak nem jó. De ha már van, akkor mégis könnyebb úgy elviselni a nehézségeket, hogy értelmet teszek mögé.
Nem a sors által rendeltetett, elkerülhetetlenségnek élem meg, pedig egy genetikailag öröklődő gebasznál nagyon vonzó a sorsra fogni, előző életek sztorijával sem gyötröm magam és még a Karmát sem cibálom bele....hanem arra használom, hogy nap, mint nap az értelmetlen és meg nem magyarázható dolgokból tanulást vonjak le magamnak.
Hogy mire jó, az naponta változik. Ami nem változik az a szemlélet. Bármit dob az élet, addig piszkálom, addig keresem, amíg valami tanulás ki nem sül belőle.
Comments